József Attila Általános Iskola, Szeged
2023-11-15 19:00
0
x
3
„Ez egy tökéletes lehetőség volt azon játékosaink számára, akik nem minden alkalommal játszanak, hogy megmutassák, mit tudnak. Örülök, hogy éltek ezzel a lehetőséggel, bár nem volt minden tökéletes, de egy ilyen hosszú út után sosem egyszerű meccset játszani. A legfontosabb, hogy továbbjutottunk, mindhárom szettet megnyertük és nem volt sérülés!”

Szerda este a Vinux Szegedi RSE otthonába látogattunk, hogy ezúttal a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében mérettessük meg magunkat.

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a kaposvári lányok ellenfele az NBI-ben szereplő Vinux Szegedi RSE volt szerda este. A vendégeknél az utazó keretben sem volt Sara Dias és Marta Hurst, így nagyobb figyelem terelődött azokra a játékosokra, akik a szezon során eddig kevesebb lehetőséghez jutottak.

Az alaposan felforgatott kezdő így a Godó, Radnai, Parker, Tóth-Bodovics, a sérüléséből felépülő Maiorano volt, akiknek Nicolai osztogatott. A mérkőzést a kaposváriak kicsit mintha darabosan kezdték volna a hosszú utazás miatt, a szegediek pedig a hazai pályához hűen lelkesen kezdtek, így egészen 8-8-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Itt viszont már kijött az osztálykülönbség, szépen elhúzott a KNRC Godó Panni és Lavinia Maiorano vezérletével, végül pedig 11 pontos különbséggel már nálunk is volt a vezetés, 14-25, 0:1.

 

 

A második szett is hasonlóan kezdődött mint az első, a Szeged végig lelkesen, tudásához mérten játszott, de a szett derekára ismét kijött a fizikális és mentális különbség, 4-5 ponttal rendre meg tudtunk lépni, itt már Radnai és Tóth-Bodovics is reflektorfénybe került megmozdulásaival. A szettet Maiorano zárta le, ezúttal 16-25 arányban hoztuk a szettet, 0:2.

 

 

Itt már a kicsit hitehagyott Szeged mintha már az erejéből is vesztett volna, a kaposvári lányok pedig kapva kaptak az alkalmon, és gyorsan le is akarták zavarni a harmadik szettet. Az alakulat szépen dolgozott együtt, látható volt, hogy élvezik a lányok a játékot, szép megmozdulások és magabiztos játék jellemezte a Kaposvárt, esélyt nem adva a hazaiaknak. A végén egy 7 pontos sorozattal le is zártuk a meccset, 11-25, 0:3, ott vagyunk a legjobb nyolc között.

Ez egy tökéletes lehetőség volt azon játékosaink számára, akik nem minden alkalommal játszanak, hogy megmutassák, mit tudnak. Örülök, hogy éltek ezzel a lehetőséggel, bár nem volt minden tökéletes, de egy ilyen hosszú út után sosem egyszerű meccset játszani. A legfontosabb, hogy továbbjutottunk, mindhárom szettet megnyertük és nem volt sérülés! - mondta a meccsről Vincent Lacombe.

Nyugodtan várhatjuk tehát a következő ellenfelünket a Magyar Kupában, amely akár az az Újpest is lehet, amelyik jövő héten épp Kaposvárra érkezik az Extraliga 6. fordulójában, hiszen a DEAC-UTE győztesével kerülünk majd össze.

Vidux-Szegedi RSE – KNRC 0:3 (-14, -16, -11)
Szeged, 50 néző. V: Gyulai, Szél


SZRSE: Bálint 3, Elissa 7, Horváth D. 4, Kádár 2, Fürdök L. 1, Lefforge 8. Csere: Nagy-Hegyesi, Kujundzic (liberók), Kiss N. 1, Erdei-Stohner. Vezetőedző: Milodanovic Andrea
KNRC: Lima: 4, Parker 10, Tóth-Bodovics 12, Maiorano 16, Godó 12, Radnai 5. Csere: Rády (liberó). Vezetőedző: Vincent Lacombe

Fotós: Kocsis Alíz