Vasas Folyondár Jobb Pálya, Budapest
2025-02-04 19:00
0
x
3

A Folyondár utcai sportcsarnokban rendezett mérkőzésen végig uraltuk a játékot, és hatékony támadójátékunknak köszönhetően értékes három ponttal térhettünk haza.

 


 

A találkozó elején kiegyenlített küzdelem folyt, a Vasas jól tartotta magát, de mi végig előnyben voltunk. Támadásainkat hatékonyan fejeztük be, különösen Tosics és Fayad voltak eredményesek. A szett hajrájában fokozni tudtuk a tempót, és pontos nyitásainknak köszönhetően 25-21-re megnyertük az első játszmát.

 


A folytatásban is stabil játékot mutattunk, és bár a Vasas próbálta tartani a lépést, hatékony blokkjainkkal és szervezett védekezésünkkel felőröltük a hazaiakat. A szett közepén sikerült egy nagyobb előnyt kialakítanunk, amelyet végig megőriztünk. A hajrában Godó és Szerényi is kiváló megoldásokkal segítette a csapatot, így 25-20 arányban behúztuk ezt a játszmát is.

 

 

A záró felvonásra teljes mértékben átvettük az irányítást. A Vasas fáradni látszott, mi pedig egyre hatékonyabb támadásokkal és stabil mezőnymunkával építettük tovább az előnyünket. Tosics kiemelkedő teljesítményt nyújtott, 21 ponttal zárt, de Jovanovics és Fayad is fontos pillanatokban szereztek pontokat. A végjátékban már nem volt kérdés, hogy megnyerjük a mérkőzést, 25-16-os szettaránnyal lezártuk az összecsapást.

 

Vincent Lacombe vezetőedzőnk a mérkőzést követően: - Néhány egyszerűbb helyzet megoldásában még van hová fejlődnünk, ami segíthetne abban, hogy könnyebbé tegyük a mérkőzéseinket. A legfontosabbat azonban teljesítettük, megszereztük a 3:0-s győzelmet, amellyel az 5. helyet foglaljuk el, ami már jobban tükrözi a szezon második felében nyújtott teljesítményünket. Készen állunk a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágójára, ahogyan az ellenfelünk is. Ez az a fajta mérkőzés lesz, ahol nem a felkészülés számít, hanem a jobb röplabda fog győzni.

Ezzel a győzelemmel tovább erősítettük pozíciónkat, és értékes pontokkal gazdagodtunk, amivel bebiztosítottuk az 5. helyünket az alapszakasz tabelláján. Folytatás vasárnap az MBH-Békéscsaba elleni Magyar Kupa elődöntő visszavágóján!

 

VASAS SC–KAPOSVÁRI NRC 0:3 (–21, –20, –16)
Folyondár utca, 80 néző. V: Halász E., Szabó P.

KNRC: Kotormán 2, FAYAD 13, Jovanovic 7, TOSICS 21, Godó 7, SZERÉNYI 9. Csere: Nagy-Hegyesi (liberó). Edző: Vincent Lacombe