Vasas Folyondár Jobb Pálya, Budapest
2024-02-14 19:00
3
x
0
„Gratulálok a Vasasnak a döntőbe jutáshoz. Boldog vagyok, hogy azok a játékosok, akik a szezon során nem kaptak annyi lehetőséget most szépen teljesítettek! Örömteli, hogy a csapat minden tagjával számolhatok!”

A címvédő Vasas Óbuda csapata magabiztosan jutott a Magyar Kupa döntőjébe a szerdai elődöntő visszavágóját követően. Márciusban így bronzéremért küzdhetünk majd az Érd Arénában, az ellenfél pedig megint a FATUM Nyíregyháza csapata lesz.

Felforgatott kezdővel léptünk pályára a Folyondár utcában, és jól is kezdtük a mérkőzést, éltek a lehetőséggel azok, akik eddig kevesebbet játszottak. A Vasas pedig mintha bealudt volna, a friss kaposváriak pedig szépen gyűjtötték a pontokat, Nicolai váratlan megoldásai színezték a játékunkat. Aztán szépen lassan feljött a Vasas, egy időkérést követően pedig szép szériát hoztak sikerült előbb egyenlíteniük, majd a vezetést is magukhoz ragadták és elkezdett működni a címvédő gépezete, meg is nyerték az első felvonást, 25:18.

 

 

Ezt követően ismét bekezdett a Vasas, amit Vincent vezetőedzőnk egy időkéréssel próbált meg megakasztani. Sikerült is, Randai nyitott egy ászt, majd egy szép Hurst ejtéssel egyenlíteni is sikerült 5-5. Nem álltunk meg itt, gyorsan a vezetést is megszerezte csapatkapitányunk, de itt újra váltott a Vasas, és elkezdett feljönni a címvédő. Itt megint váltottunk, érkezett a pályára Szedmák aki gyorsan egalizált, újra kiegyenlítetté vált a mérkőzés. Hamarosan érkezett a pályára Vilvert is, és újra nálunk volt az előny, szépen meneteltünk a szett végéig, 4 pontos előnnyel érkeztünk a hajrára, de mintha kicsit elfáradtunk volna és a végén nem tudtunk eléggé koncentrálni, lezárni a szettet, ezt pedig kíméletlenül kihasználta a hazai csapat. Előbb egyenlíteni tudtak, majd rendkívül szoros hajrá következett, amit a hazaiak vettek jobban, így sikerült is behúzniuk a továbbjutást jelentő második szettet is.

 

 

Tét nélkül folytatódhatott hát tovább a mérkőzés, lányaink a szépítésért hajtottak, de látszott, hogy kicsit kedvét veszett lett a csapat, a Vasas pedig szépen gyűjtötte is a pontokat. Ezzel még a szett elején tudtuk tartani a lépést, ám féltávra teljesen elfogytunk. A hazaiak innen pedig már nem is engedtek ki, 25-18-al a meccset is lezárták, így a Magyar Kupa döntőjébe jutottak.

 

 

Azonban még mi is érdekeltek vagyunk a Magyar Kupában, hiszen a négyes döntő alkalmával az Érd Arénában márciusban a FATUM Nyíregyháza csapatával ütközünk majd meg a bronzéremért.

Fotók: Vasassc.hu