Pénteken Békéscsabára utazott csapatunk, hogy részt vegyen a BorAqua Felkészülési Kupán. A torna első mérkőzésén a házigazda Békéscsaba ellen léptünk pályára péntek este, ahol egy szinte már bajnoki mérkőzésnek beillő parázs, fordulatos mérkőzésre került sor. A KNRC rendkívül jól kezdett, az első két szettet meg is tudtuk nyerni 18-25 és 15-25 arányban, mikor kicsit jobban felpörögtek a hazaiak. Rendezték soraikat, mi pedig kezdtünk fáradni, így sikerült is kiegyenlíteniük, 25-22, 25-21, így egy ötödik szettre volt szükség a döntés érdekében. Itt viszont nem engedtük már ki a győzelmet a kezünk közül, szinte végig vezetve, végül 13-15 arányban megnyertük a végső felvonást, így 3-2 arányban a mérkőzést is!
Vincent Lacombe vezetőedző így értékelt:
Nagyon jól kezdtünk és az első két szettben egy rendezett, jól pozícionált és taktikus játékot mutattunk be a Békéscsaba ellen. Megvolt a minőség a játékunkban, nagyon precízek voltunk a labdával és rendkívül következetesek voltunk. Jól dolgoztunk a pályán és jól kezeltük a helyzeteket, ezek pedig így összességében egymás után pontokat eredményeztek, meg is nyertük az első két szettet.
Itt az ellenfél agresszívebb és precízebb lett, mi pedig elvesztettük a frissességünket, a nyitásaink nem voltak pontosak, így elvesztettük az irányítást és az energiát. Ők feljavultak nyitásfogadásban, és találtak fogást a rendszerünkön ami a különbséget eredményezte, ez határozta meg a harmadik és negyedik szettet is. Ebben még fejlődnünk kell, hogy miként reagálunk az ilyen helyzetekre, és milyen új megoldásokkal tudunk a pályán előrukkolni.
Az ötödik szett nagyon szoros volt, de hoztunk olyan extra pontokat, amik nagyon kellettek a végén ahhoz, hogy végül megnyerjük a mérkőzést!
BRSE – KNRC, 2023. szeptember 29. péntek 19 óra, BorAqua Kupa, Békéscsaba
2:3 (18-25, 15-25, 25-22, 25-21, 13-15)
Legjobb pontszerzőink:
- Marta Hurst – 21
- Sara Dias – 19
- Szedmák Réka - 17