Kaposvár Aréna, Kaposvár
2024-04-13 18:30
2
x
3
„Nagyszerű mérkőzést játszottunk, büszke vagyok a csapatra tényleg mindent beleadtunk nagyon kicsi hiányzott csak. De harcolunk tovább, a fővárosban is ilyen játékot kell mutatni, most már nincs vesztenivalónk, dolgozunk tovább!”

A nyitófelvonás eleje sok hosszú labdamenetet hozott, mert mindkét együttes támadói többször is kényszermegoldásokra kényszerültek. A Vasas 7:7 után négypontos előnyt alakított ki, és bár vendéglátója ennél nem került sokkal nagyobb hátrányba, a véghajráig közelebb sem tudott, mert a fővárosiak támadásban mindig megtalálták a jó megoldásokat. A szett utolsó pontjainál aztán izgulnia kellett a vendégdrukkereknek, de csapatuk végül egy rossz hazai szerva után előnybe került.

A második szett első felében a kaposváriak ott folytatták, ahol az előző végén abbahagyták, agresszívan nyitottak és precízen támadtak, így tartották a lépést a címvédővel. A játékrész derekán, valamint a végjáték előtt aztán elkövettek néhány ki nem kényszerített hibát, de 18:22 után sorozatban öt szerzett ponttal közel kerültek a részsikerhez, ez azonban ezúttal sem jött össze: a Vasas a gambiai-szlovén kettős állampolgár Fatoumatta Sillah megoldásaival fordított és megduplázta előnyét.     

A harmadik felvonás elején is tartották magukat a somogyiak, de a jól nyitó, és blokkban is jobban teljesítő címvédő a játékrész derekához érve hárommal meglépett. A Kaposvár még egyszer összeszedte magát és fordított (18:17), majd a hajrában négy mérkőzéslabdát hárítva szépített, maximálisan kihasználva a vendégek hibáit.

A negyedik felvonást jól kezdte a részsikertől alaposan belelkesült házigazda, a vendégeket edző görög Jannisz Atanaszopulosz időkérésekkel, challenge-ekkel és cserékkel is próbálta kizökkenteni a KNRC-t, de a hazaiak ezúttal sem remegtek meg és kiharcolták a döntő szettet. Ebben mindkét együttesnek volt hosszabb pontszerző sorozata, de a térfélcserénél a 4:6-ról fordító Vasas volt kétpontos előnyben. A fővárosiak 9:2-es sorozatot produkáltak, amivel megnyerték a maratoni, 156 perces összecsapást.

Női Extraliga döntő, 2. mérkőzés

KNRC – Vasas Óbuda 2:3 (-23, -25, 28, 18, 12)
Kaposvár, Kaposvár Aréna, 1200 néző. V.: Tillmann, Mezőffy.

KNRC: Hurst 18, Vilvert 15, Martin 1, Szedmák 23, Radnai 5, Dias da Silva 27. Csere: Rády (liberó), Nicolai, Godó, Maiorano. Vezetőedző: Vincent Lacombe
VASAS: Török 13, Gyimes-Capet 9, Bannister 24, Sillah 24, Abdulazimova 13, Gülübay 5. Csere: Juhár (liberó), Tóth S., Jámbor, Papp 1, Fricova 3. Vezetőedző: Jannisz Atanaszopulosz

Edzői értékelés

Jannisz Atanaszopulosz: – A mérkőzés előtt is elmondtam, hogy arra számítok, a Kaposvár kockáztatva fog nyitni, ami így is történt. Rengeteg kényszertámadásunk volt emiatt, amivel a Kaposvár alaposan kibillentett minket a komfortzónánkból. A harmadik játszma végén így is lezárhattuk volna a meccset, de ez nem sikerült, a hazaiak ettől új erőre kaptak, még több önbizalmuk lett és kiegyenlítettek. Az ötödik szettben sikerült agresszívan játszanunk, gratulálok a lányoknak, hogy képesek voltak felállni a padlóról, és megnyertük a meccset. A Kaposvárnak is jár a gratuláció, remekül védekeztek ma, azt gondolom, a meccs mellett a remek hangulat is jó reklámja volt a magyar röplabdának.

A párharc állása 2:0 a Vasas Óbuda javára.

forrás: nezetisport.hu