Csapatunk számára az év utolsó napja is tartogatott mérkőzést, hiszen az Extraliga 10. fordulójának, és a 2023-as év zárómérkőzésének időpontja december 31-re esett. A Kaposvár Arénába a remek erőket képviselő MÁV Előre csapata érkezett, akikkel szemben az első találkozásunkkor 3:2 arányban alulmaradtunk. Ezért szerettek volna a kaposvári lányok most revansot venni.
Ehhez mérten vetették is bele magukat a mérkőzésbe, agresszívan, magabiztosan kezdett a csapat, védekezésben és támadásban is nagyon pontosak voltunk, így azonnal sikerült meglépni a vendégektől, pillanatok alatt 10-3 állt az eredményjelzőn. Itt kicsit összeszedte magát a MÁV, de a Kaposvár főként Vilvert és Dias vezérletével nem nagyon hagyta őket zárkózni, féltávhoz egy megnyugtató 8 pontos kaposvári előnnyel érkeztünk, 15-7. Innen pedig már végképp nem tudott felkapaszkodni a székesfehérvári gárda, a pontszerzésbe pedig becsatlakozott Szedmák és Hurst is, de a hálónál is nagyon szépen teljesítettünk, több vendég támadást is sikerült megakasztanunk szép blokkokkal. Nem is volt kérdés kié az első szett, hazai vezetés, 25-12, 1:0.
A második felvonást is úgy kezdtük, ahogy az elsőt abbahagytuk. Agresszíven, precízen játszott a csapat, Vincent Lacombe vezetőedző taktikáját pontosan tartva minden labdamenetnél. A vendégek viszont kezdtek felocsúdni a kezdeti meglepetésből és próbálták tartani velünk a lépést, ám egy-egy Dias vagy Vilvert megmozdulással gyorsan kedvüket szegték a hazaiak. Szorosan alakult az eleje, viszont a szett derekán megint megrázta magát a Kaposvár, még feljebb tudtak kapcsolni a lányok, és féltávhoz ismét egy 5 pontos előnnyel érkeztünk, 15-10-el fordultunk a hajrára. Ám itt már nem volt több válasza a fehérvári alakulatnak, az első felvonáshoz hasonlóan még mindig koncentráltan és szépen játszottunk, pillanatnyi megingások voltak csupán, amelyeken viszont nagyszerű pontszerzésekkel tudtunk túllendülni. Meg is volt a második szett is, 25-18, 2:0 a Kaposvárnak.
És aki már azt hitte, hogy ezt a teljesítményt nem lehet a végsőkig tartani tévedett, a kaposvári lányok úgy vetették bele magukat a harmadik játékrészbe mint az elsőbe. Hurst és Vilvert játékára nem volt ellenszere a vendégeknek, de Szedmák és Dias is parádésan termelte a pontokat, a cserék pedig rendre remekül szálltak be, 7-2 állt máris az eredményjelzőn. Itt kicsit mindent vagy semmit alapon megrázta magát a MÁV, egy jó sorozattal sikerült előbb kiegyenlíteniük, majd a mérkőzés során először a vezetést is megszerezték. Itt viszont ahogy a mérkőzésen már sokszor, egy látványos labdamenet végén egy hatalmas Szedmák mentés, majd egy Dias pont hozott vissza minket, látszott, hogy a lányoknak ma tényleg minden sikerülhet. Ebből szinte erőt merítve rögtön meg is fordítottuk az állást, és egy szép sorozattal a hajrára újra 4 pontos előnnyel fordulhattunk rá, amit már ki se engedtünk a kezünkből sőt, tettünk is hozzá. A Kaposvár látványos, magabiztos és agresszív játékkal megérdemelten húzta be a harmadik szettet is, 25-20, és ezzel pedig a mérkőzést is, meglepetésre nagyon simán, 3:0-val.
A lányok tehát két meglepetést is szolgáltattak szurkolóiknak az ünnepi időszakban, és egy rendkívül feszes tempójú időszakot tökéletesen teljesítve, a Békéscsaba majd a MÁV ellen is 3:0-ra nyerve biztosították be helyüket a tabella negyedik helyén. Tökéletesen zárta hát a csapat a 2023-as évet a szurkolók legnagyobb örömére, boldogan várhatták hát a 2024-es év kihívásait!
Női Extraliga 10. forduló
KNRC – MÁV Előre Foxconn 3:0 (12, 18, 20)
Kaposvár, Kaposvár Aréna, 614 néző. V.: Mezőffy, Szarka.
KNRC: Szedmák 11, Tóth-Bodovics 2, Dias da Silva 15, Hurst 9, Vilvert 15, Martin 4. Csere: Rády, Parker (liberók), Lima, Radnai 2. Vezetőedző: Vincent Lacombe
MÁV ELŐRE: Orosz 1, Michalewicz 1, Markovic 10, Andersson Isa 1, Dvoracek 14, Pallag 8. Csere: Kovács E. (liberó), Tarr, Király-Tálas, Vacsi 3, Szabó L. 1. Vezetőedző: Lukasz Przybylak
Edzői értékelés
Vincent Lacombe: – Nagyon tetszett a stabilitásunk a játék során, nagyon magas szintet képviseltünk az első 20 percben, pontosak voltak a lányok, jó volt az energiánk és követtük a taktikát is, ez jelentette a különbséget. Nagyon boldog vagyok, mert szép akciókat láthatott a közönség, és bár néhány apró sérüléssel küzdünk, ha tudjuk tartani ezt a frissességet, amit ma mutattunk, és folytatjuk a munkát, akkor készen fogunk állni a továbbiakra és a rájátszásra is.
Lukasz Przybylak: – Ma a játék minden elemében jobb volt a Kaposvár. Nem voltunk elég agresszívak és nem tudtunk megfelelően koncentrálni ahhoz, hogy véghez vigyük a taktikánkat. Vereséggel zárjuk a 2023-as évet. Ebből is tanulnunk kell, hogy 2024-ben még jobbak lehessünk azokban a pillanatokban, amikor igazán számít.