Első alkalommal lépett pályára hazai pályán az idei szezonban a KNRC csapata szombat késő délután a Kaposvár Arénában. A felkészülési mérkőzésen négy napon belül immár másodjára volt ellenfél a székesfehérvári alakulat.
Több száz kaposvári volt kíváncsi a kaposvári lányok első hazai szereplésére, ennek megfelelően kifejezetten energikusan kezdte a mérkőzést a KNRC. Ahogy a szerdai mérkőzésen, itt is szorosan alakult az első felvonás, nem is sikerült 25 pontnál lezárni, viszont a hajrában a vendégek voltak pontosabbak, 27-29, 0:1.

A kifejezetten jól kezdő brazilunk Sara Dias egy kisebb sérülést is összeszedett, így helyére Lavinia érkezett, aki azonnal fel is tudta venni a ritmust. Itt már kicsit jobban dominált a hazai csapat, parázs labdameneteket láthatott a publikum, meg is lett az egyenlítés, még ha kis ráadással is, 27-25, 1:1.
A harmadik szettben megint a valamivel frissebbnek tűnő vendégek voltak a befejezéseknél pontosabbak, némi előnyre is sikerült szert tenniük. A kaposvári lányok számlájára írható, hogy rendezték soraikat, és sikerült felzárkózni a vendégekhez, ám a végjátékban megint a MÁV volt élesebb, 23-25, előnyben újra a Székesfehérvár.

Az utolsó felvonásban bemutatkozhatott hazai pályán brazil feladónk Isadora is, aki az egész meccsen szépen osztogató Pauline-t váltotta. Változott is a játék képe, megint jól indított a Kaposvár, ám a szett közepére már meglátszott a kondícióbeli különbség, szépen lassan átvette az irányítást a vendég alakulat. Itt már az utolsó erőket mozgósították a kaposvári lányok, de ez sem volt elég, lezárta a mérkőzést a MÁV, 19-25-re nyerte az utolsó felvonást, 1:3-ra a mérkőzést.
A legtöbb pontot a kaposvári oldalon Szedmák Réka szerezte, szám szerint 16-ot, őt követte Adriani Vilvert 14 ponttal és Caylee Parker 8 ponttal. Folytatás pénteken, csapatunk Békéscsabára utazik egy felkészülési tornára.
KNRC - MÁV-Előre SC, 2023. szeptember 23. szombat 16.30, Kaposvár Aréna (213 néző)
1:3 (27-29, 27-25, 23-25, 19-25)




















