Oldal kiválasztása

Az elmúlt időszakban jól teljesítettek a kaposvári röplabdás lányok. A csapat megverte közvetlen riválisait, amivel jelezte: továbbra is az a célja, hogy bejusson a legjobb nyolc közé az NB I-ben.

121020kep2

A folytatás nem ígérkezik könnyűnek: az ünnepi hosszú hétvégén dupla forduló vár a csapatra.

– Úgy érzem, az eddigi öt meccs alatt kijöttek azok a dolgok, amin javítani kell – mondta honlapunknak Pálfy Marianna vezetőedző. – Ötből négyet nyertünk, ami elég jól mutatja, hogy a lányok is tudják, mi a célunk, mit szeretnénk elérni. A hétvégén először a Palotához megyünk szombaton, ami megint olyan meccs lesz, ami fejben fog eldőlni. Ha a lányok koncentráltan játszanak, akkor hozni tudjuk azt a mérkőzést. Hétfőn a bajnoki címvédő Vasast fogadjuk, ez a találkozó igazi kihívás lesz. Néhány hete, amikor a TF ellen játszottunk, kicsivel jobban hajtottak a lányok, vagyis úgy tűnik, hogy ha nálunk jobb csapattal játszunk, jobban odafigyelünk a pályán. Az a legfontosabb számunkra, hogy a ki-ki meccseken megfelelően összpontosítsunk, de arról sem mondunk le, hogy akkor is mindent megtegyünk a sikerért, ha egyáltalán nem mi vagyunk az esélyesek. Előttünk áll néhány ilyen mérkőzés novemberben, és szeretnénk szettet, szetetket szerezni a legjobb négybe vágyó együttesek ellen is. A TFSE ellen idegenben ez összejött, így talán bízhatunk benne, hogy hazai környezetben sem megoldhatatlan ez a feladat.
A Vasas elleni összecsapás hétfőn 17 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban, a belépés ezúttal is ingyenes.