A jövő héten hivatalosan is megkezdi a felkészülést felnőtt csapatunk a 2026/2027-es szezonra. Az új idény előtt azonban még egy fontos hírt szeretnénk megosztani szurkolóinkkal.
A szakmai stáb célja az volt, hogy a következő szezonban két, hasonló játékerőt képviselő, ugyanakkor eltérő stílusú feladóval dolgozhasson. A magyar sportfinanszírozás jelenlegi bizonytalansága azonban klubunkat is nehéz döntések elé állította, ezért ezt a tervet végül nem tudtuk megvalósítani.
Ennek következtében közös megegyezéssel elköszöntünk Bagyinka Fannitól. Fanni az előző szezonban nemcsak játékával, hanem hozzáállásával és elkötelezettségével is sokat tett a KNRC sikereiért. Részese volt a bajnoki ezüstérem megszerzésének, valamint a klub történetének egyik legemlékezetesebb nemzetközi szereplésének a CEV Kupában. Mindezt ezúton is szeretnénk megköszönni neki.
A keretben Fanni helyét a fiatal Kristóf Luca veszi át, aki már a tavalyi szezonban is a KNRC játékosa volt. Luca előtt most új lehetőség nyílik arra, hogy még nagyobb szerepet vállaljon csapatunkban. Hiszünk benne, hogy szorgalmával, fejlődésével és elszántságával értékes tagja lesz együttesünknek, és együtt érhetünk el újabb sikereket.
Köszönjük szurkolóinknak a folyamatos bizalmat és támogatást! Hamarosan kezdődik egy új szezon, új kihívásokkal és új célokkal – bízunk benne, hogy idén is együtt írhatjuk tovább a KNRC történetét.

