Három mérkőzést játszott a KNRC két nap alatt Szlovéniában egy felkészülési tornán. Az ellenfelek között volt a szlovén bajnok Calcit Volley, a Gen-i Volley valamint a VK Prostějov csapata is. A lányok az első nap délelőttjén egy nagyon szoros, végletekig kiélezett mérkőzésen 2-1 arányban maradtak alul a Gen-i ellen (25-23, 23-25, 27-25), viszont délután már javítani tudtak, és a tavalyi szlovén bajnok Calcit ellen tudtak győzni 2-1 arányban (18-25, 17-25, 25-22). A szombat viszont úgy tűnik túl sokat kivett a lányokból, vasárnap délben a VK Prostějov 3-0 arányban győzedelmeskedett ellenünk (25-18, 25-22, 25-19).
- Egy gyönyörű helyen voltunk a hétvégén a csapattal egy szuperül megszervezett felkészülési tornán - kezdte értékelését Vincent Lacombe vezetőedző. Szombaton két meccset játszottunk, de csak 3 szettes összecsapásokat. Itt mindenkinek lehetőséget adtam, így a lányok nem voltak túl fáradtak, viszont vasárnap mégis egy egészen más arcunkat mutattuk, nem játszottunk jól.
Az ellenfelek magasabb szintet képviseltek nálunk, de most megpróbálunk tanulni ezekből a meccsekből, és ki kell javítanunk a hétvégi hibáinkat.
Fiatal liberónk Nagy-Hegyesi Réka is értékelte a hétvégét:
- Annyi biztos, hogy rettentő gyorsan eltelt a hétvége! Az utazás Szlovéniába egy kicsit elhúzódott, de szerencsére az edzés így is egészen jól sikerült a körülményekhez képest. Mivel felnőtt csapatról van szó, így nem egy gyakori jelenség több meccset játszani egymás után és a korai időpont sem éppen megszokott, ezért a délelőtti összecsapásaink kicsit döcögősebben kezdődtek. Az első meccsen szoros szettek után a végjátékban két pont döntött az ellenfelünk javára, de azt gondolom beletettünk mindent, amit lehetett, kicsin múlott, hogy fordított eredmény szülessen.
Ezután szinte felüdülés volt a délutáni küzdelem, ahol egy teljesen más formánkat mutattuk meg és az összeszedett játéknak győzelem lett a gyümölcse.
- A vasárnap délelőtti mérkőzésen az utolsó erőinket felhasználva küzdöttünk a cseh csapat ellen, azonban sajnos kevésnek bizonyult már a megmaradt energiánk. Összeségében egy fárasztó, de igen hasznos hétvégén vagyunk túl, ami alatt láthattuk hogyan reagálunk a nehéz helyzetekre és a fáradságra. Ezek voltak az utolsó edzőmeccseink, innentől kezdve két hetünk maradt kezdésig, igyekezni fogunk építkezni a látottakból és frissen, energikusan elkezdeni a szezont!