Hírek

Történelmi szezon, ezüstérmes a KNRC!

Története során először döntőzhetett Kaposvár a magyar élvonalban, melynek harmadik mérkőzésére április 17-én Budapesten került sor.

A Vasas nagyszerű sáncmunkával kezdte a mérkőzést, az első tíz pontjából hatot így szerzett. A folytatásban ugyan zárkózott a Kaposvár, de védekezésben nem tudtak mit kezdeni a hazaiak két légiósával, az azeri csapatkapitány Ajsan Abdulazimovával, valamint a szlovén-gambiai kettős állampolgár Fatoumatta Sillah-val. Vezérletükkel a Vasas került szettelőnybe, 25:17, 1-0.

 

 

A második felvonásra rendezte sorait a KNRC, és amíg kevesebbet hibázott házigazdájánál, tartotta a lépést a Vasassal. Amikor a hazaiaknál az amerikai Taylor Bannister is elkapta a fonalat, ötpontos előnyt építettek ki a fővárosiak, és bár a hajrá előtt a Kaposvár a brazil Vilvert vezérletével mínusz kettőre visszazárkózott, de a címvédő újabb fokozatba kapcsolt, és a második szett megnyerésével közel került az újabb aranyéremhez, 25:20, 2-0.

 

 

A harmadik etap első harmada is szorosan alakult, a somogyiak igyekeztek belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba, de 9–9 után ismét elléptek a hazaiak, mert a vendégek sokat hibáztak. A hajrában aztán már nem változott a mérkőzés képe, mert bár a kaposváriak küzdöttek, a Vasas nem engedte ki a kezéből az újabb bajnoki címet, 25:20, 3-0.

 

Nem mutattuk ma a legjobb arcunkat, de gratulálunk a Vasasnak, a legjobb csapat voltak a szezonban! Nagyon büszke vagyok a csapatra, ez hatalmas teljesítmény, a szezon előtt közel sem volt egyértelmű hogy nekünk itt a helyünk, jobb költségvetésű, teljesítményű csapatokkal versenyeztünk, de mindent megtettünk, így most történelmi eredményt ünnepelhetünk Kaposváron! Ez egy hatalmas lépés a városnak és a KNRC-nek, és bizakodunk benne, hogy a következő szezonban egy magasabb szinten akár Európában is megmérettethetjük magunkat - mondta a mérkőzést követően Vincent Lacombe.

Női Extraliga döntő, 3. mérkőzés

Vasas Óbuda – KNRC 3:0 (17, 20, 20)

Budapest, Folyondár utca, 1000 néző. V.: Adler, Jámbor

VASAS: Török 4, Gyimes-Capet 9, Bannister 11, Sillah 15, Abdulazimova 12, Gülübay 5. Csere: Juhár (liberó), Jámbor 1. Vezetőedző: Jannisz Atanaszopulosz

KNRC: Martin 1, Szedmák 2, Radnai 3, Dias da Silva 4, Hurst 3, Vilvert 14. Csere: Rády (liberó), Godó 1, Maiorano, Sahin 1. Vezetőedző: Vincent Lacombe