Hírek

Nincs megállás, legyőztük az Újpest csapatát is!

Vasárnap délután az UTE csapatát fogadták a kaposvári lányok az Arénában, ahol nem kisebb volt a tét, minthogy ki tud tapadni továbbra is az Extraliga élmezőnyére. Az elmúlt esztendőben a két csapat rendkívül szoros meccseket játszott egymással, az Újpest szinte már a mumusává vált a kaposváriaknak, a szezon végén viszont a rájátszás utolsó meccsein sikerült ellenük győzedelmeskedni.
 

Az idei első összecsapásnak tehát már csak ezek miatt is megvolt az alaphangja, parázs mérkőzésre számíthatott a közel 300 fős közönség a Kaposvár Arénában. A már-már megszokott álmoskás kezdés helyett viszont most rendkívül élesen kezdett a KNRC, három egymásutáni ponttal jelezték is ellenfelüknek, hogy zsinórban a negyedik győzelmükért mennek. Ezt még sikerült ledolgoznia szépen lassan az újpesti csapatnak, és egészen 11-11-ig szorosan követték a kaposváriakat, itt viszont megint tudtunk váltani, féltávnál egy megnyugtató 4 pontos előnyre is szert tettünk. Próbált ugyan zárkózni ellenfelünk, de mindig a legfontosabb pillanatban tudott valaki villanni, Vilvert, Szedmák és Tóth-Bodovics is szerzett az első felvonásban fontos pontokat, így megnyugtató előnyhöz is juttaták a csapatot, 25-20, előny hazai oldalon.

 


 

A második szettet már a vendégek kezdték jobban, rendezték a soraikat és próbáltak kevesebb hibát véteni. Sikerült is kis előnyre szert tenniük, mi pedig egy darabig tartottunk magunkat, de mintha kicsit vesztettünk volna kezdeti önbizalmunkból, és a döntő pillanatokban nem tudtuk magunkhoz ragadni a kezdeményezést, így féltávnál már 5 is volt közte, a vendégek javára. Próbáltunk itt még csavarni a dolgokon, de nem jött ki a lépés, nem volt meg az az összhang, ami az első szettben a csapatot jellemezte, így egyenlíteni tudott az UTE, 17-25, 1:1.

 


 

A harmadik felvonásban is megmaradt a vendégek lendülete, viszont mi is pontosabban játszottunk, így tudtuk tartani a lépést velük. Egészen 10-10-ig nem nagyon lehetett tudni, ki kerekedik majd felül, ám itt megint magasabb fokozatra kapcsolt a KNRC, Hurst, Dias és Szedmák is könyörtelen pontokat ütött be, amely megtépázta az Újpest lendületét, újra sorra jöttek tőlük a hibák, mi pedig ezeket rendre ki tudtuk használni. Egy kisebb, 4 pontos előnyt tudtunk a szett derekára kiépíteni, amin néha tudott hozni a vendég gárda, de ekkor mindig jött egy kaposvári, aki egy villanással átbillentette a mérleget hazai oldalra. Ez pedig elégnek is bizonyult, újra nálunk volt a vezetés, 25-20, 2:1 a Kaposvárnak.

 


 

Az utolsó szettben aztán már nem volt megállás, nagyon összeállt a csapat, mindenki kivette a részét a pontszerzésből. Hol Godó, hol Szedmák nyithatott egy hosszabb sorozatot, hiszen a hálónál rendre pontosak voltunk, így Vilvert és Dias is parádés labdamenetek végére tudott kaposvári pontot tenni. A felénél elfogyott a vendégek ereje is, mi pedig megint nagyszerű kondiról tettünk tanúbizonyságot, és egy pillanatra se kapcsoltunk visszább. Féltávnál már vezettünk 8-al is, de a végére már 12 lett közte, a kaposvári lányok meg sem álltak zsinórban a negyedik győzelmükig, 25-13, 3:1.
 

Vincent Lacombe: – Nagy volt a nyomás a vállunkon mert kemény meccsekkel kezdtük a szezont, de ezeken túllendülve most már egy jó sorozatot tudtunk elkapni és ezt ma is folytatni akartuk. Ehhez mérten kértem a lányokat, hogy intenzívebben kezdjék a meccset, ami sikerült is, megvolt a minőség a játékunkban. Tudtuk, hogy nehéz ellenfél lesz az UTE, a második szettben meg is mutatták mire képesek, itt viszont megint tudtunk egy kicsit nagyobb nyomást gyakorolni rájuk, és ennek meglett az eredménye. A harmadik és negyedik szettben igazi csapatként működtünk együtt, és voltak olyan játékosaink, akik nagyon fontos pontokat szereztek a kellő időpontokban, így a magunk javára tudtuk eldönteni a mérkőzést!


Megvan tehát zsinórban a negyedik győzelmünk is, ebből 3 az Extraligában, nagyon fontos ellenfelek ellen. A hétvégén irány Diósgyőr, hogy az újonc otthonában harcolhassunk az újabb sikerért! 

 

 

KNRC – UTE 3:1 (20, -17, 21, 13)
Kaposvár, Kaposvár Aréna, 275 néző. V.: Tillmann, Mezőffy.
KNRC: Szedmák 16, Tóth-Bodovics 5, Dias da Silva 16, Santos Hurst 12, Vilvert 14, Martin. Csere: Rády, Parker (liberók), Lima, Godó, Maiorano 1. Vezetőedző: Vincent Lacombe