Szerda este ismét a Kaposvár Arénában léptünk pályára, a TippmixPro Extraliga második fordulójában az újonc Veszprémi ESC csapatát fogadtuk. A Nyíregyháza elleni szezonnyitó után ezúttal három játszmában sikerült megszereznünk a győzelmet, így két mérkőzés után hat ponttal állunk.

Az első játszmát rögtön egy hatpontos sorozattal indítottuk, a vendégeknek már ekkor időt kellett kérniük. 10:2 után a Veszprém is elkezdte gyűjteni a pontokat, de nem engedtük igazán közel őket, 18:7-nél már jelentős volt az előnyünk. A hajrában sem forgott veszélyben a szett, magabiztosan szereztük meg a vezetést, 25-15, 1-0.

A második felvonás elején is mi diktáltuk a tempót, ezúttal 5:0-val kezdtünk, ám a vendégek most jobban kapaszkodtak. Többször is két pontra zárkóztak, így újra rá kellett kapcsolnunk. Ez sikerült is, 18:12-nél már ismét megnyugtatóbb volt a különbség, majd 24:16-nál szettlabdákhoz jutottunk. Ezekből hármat még hárított a Veszprém, a negyediket azonban már kihasználtuk, 25-19, 2-0.

A harmadik játszma kicsit másképp indult, most a vendégek kerültek előnybe, 2:4-nél nekünk kellett kapaszkodnunk. Hamar fordítottunk, de a szett közepéig még szorosan alakult az állás, 11:10-nél is csak egy pont volt közte. Innen azonban sikerült ellépnünk, egy nyolcpontos sorozattal megtörtük a veszprémiek lendületét, és a hajrára már biztos előnnyel érkeztünk. Le is zártuk a találkozót, 25-16, 3-0!

Újabb három pont került tehát a nevünk mellé, és bár van még min dolgoznunk, két hazai győzelemmel indítani a bajnokságot mindenképpen jó alap a folytatásra. Amire nem is kell sokat várni, vasárnap már Balatonfüredre utazunk, jöhet a Szent Benedek RA elleni 3. forduló!
Vincent Lacombe: – Jobban játszhattunk volna mint a múlt héten, de most már látom, hogy min kell még dolgoznunk: a támadásainknak kell hatékonyabbaknak lenniük.
TIPPMIXPRO EXTRALIGA, NŐK – 2. FORDULÓ
KHG KAPOSVÁRI NRC–VESZPRÉMI ESC 3:0 (15, 19, 16)
Kaposvár, 390 néző. Vezette: Kiss Z., Selega.
KAPOSVÁR: Giorgi 7, Fábián 4, PEZELJ 12, HORVÁTH L. 5, Rocha 5, DE OLIVEIRA 10. Csere: Szerencsés, Sartoris (liberók), Cicetti 3. Edző: Vincent Lacombe.
VESZPRÉM: Spándli 2, Davis 7, Bajnóczi 3, Altorjay 3, TARR 9, Kiss E. 6. Csere: Bődi (liberó), Smith 3, Turcsányi 1. Edző: Mészáros Péter.
