Hírek

Kedden hazai pályán dönthetünk a bronzéremről!

Tegnap este idegenben léptünk pályára a bronzcsata harmadik mérkőzésén, ahol a Fatum Nyíregyháza fogadott bennünket. Bár ezúttal nem sikerült győztesként elhagyni a pályát, a párharc állása így is 2–1 a javunkra, vagyis hazai pályán, saját közönségünk előtt dönthetjük el a bronzérem sorsát jövő kedden!

 

 

Jól kezdtük az összecsapást, többször is vezettünk az első játszmában. 15:18-nál úgy tűnt, sikerülhet behúzni az első szettet, de a hajrában ellenfelünk pontosabban játszott, és végül 25:23-ra hozta a nyitószakaszt. Pezelj és Fayad támadásai ekkor is eredményesek voltak, de a végjátékban hiányzott néhány kulcsfontosságú pont, 1-0.

 

 

A második játszma sajnos nem a terveink szerint alakult. Az elején még tartottuk a lépést (7:5), de egy hosszabb rossz szakaszt követően már 16:7-re is vezetett a hazai csapat. Hiába próbáltunk ritmust váltani, a különbséget nem sikerült ledolgoznunk. A Nyíregyháza ekkor lendületbe jött, míg mi nem tudtunk hatékonyan reagálni, 2-0.

 

 

Ahogy azt már sokszor megmutattuk: nem adjuk könnyen a meccset. A harmadik szettben visszataláltunk a saját játékunkhoz. Fayad és Tosics ponterős támadásai, valamint Szerényi remek blokkjai meghozták az eredményt – 14:22-nél már magabiztosan vezettünk, és végül 16:25-re szépítettünk. Ez a szett megmutatta, hogy bennünk van a fordítás lehetősége, 2-1.

 

 

Sajnos a negyedik játszma elején újra a Nyíregyháza irányította a játékot, és gyorsan előnyre tett szert. Mi igyekeztünk visszazárkózni, de ezúttal nem sikerült megtörni a hazaiak lendületét. Bár a cserejátékosaink is mindent megtettek, a szett 25:16-os eredménnyel zárult, ezzel az ellenfél 3-1-re nyerte a mérkőzést.

Csalódottak vagyunk az eredmény miatt, de 2–1-es vezetéssel térhetünk vissza Kaposvárra, ahol jövő kedden, hazai pályán dönthetünk a bronzéremről! Szurkolóink támogatására minden eddiginél nagyobb szükségünk lesz – egy meccsre vagyunk a dobogótól!

Vincent Lacombe: A játék minden elemében fölénk, nőttek, jobban akarták ezt a győzelmet, mint mi. Kedden úgy kell játszanunk, mintha döntőznénk, a legjobb arcunkat kell mutatni az Arénában és mindent bele kell adnunk, ha győzni akarunk.

Női Extraliga
A 3. helyért, 3. mérkőzés
Fatum Nyíregyháza–Kaposvári NRC 3:1 (23, 15, –16, 16)
Nyíregyháza, 383 néző. V: Adler, Ujházi.
FATUM: Zaborowska 4, Ivanova 12, Pintér 8, SKORIC 26, Antivero 12, KUMP 12. Csere: Tóth F. (liberó), Calkins 3, Tolnai, Farkas G., Pampuch, Lászlop. Edző: Adrian Chylinski
KNRC: Pezelj 10, Jovanovics 5, TOSICS 11, FAYAD 13, Szerényi 9, Kotormán 3. Csere: Nagy-Hegyesi, Rády (liberók), Cvetanova 1, Godó 5, Horváth L. Edző: Vincent Lacombe