Brazíliából érkezik feladó átlónk, a 27 esztendős Franciane ‘Fran’ Richter. A tavalyi évben 261 pontig jutó Fran izgatottan várja már a kaposvári kalandot.
Az egész röplabda őrület számomra az iskolában kezdődött, már 8 éves korom óta játszok. Brazíliában négy profi csapatnál is játszottam, többek között Valinhosban, Maringában, a Sesi Baurunál és legutóbb a Pinheirosnál. Nemzetközi szinten Indonéziában és Portugáliában szereztem tapasztalatot.
"Sokat hallottam a kaposvári csapatról, a magyar bajnokságról és Vincent edzőről. Úgy érzem, hogy a fejlődésem szempontjából a KNRC olyan csapat lesz, amely nagyon sokat tud majd hozzátenni a pályafutásomhoz. Elsősorban az erőmet és az elszántságomat emelném ki, olyan sportoló vagyok, aki soha nem adja fel, mindig nagyon motiváltan, pontról pontra harcolok!"
Természetesen a legnagyobb célom az, hogy amennyire csak tudok, segítsem a csapatot – és hogy minden címet megnyerjünk. Úgy hallottam, Vincent edző nagyon szigorú, keményen dolgozik és rendkívül elhivatott. Én kifejezetten szeretem az ilyen típusú edzőket, mert tudom, hogy a legjobbat hozzák ki belőlem. Nagyon szeretek edzeni és fejlődni, remélem, hogy a lehető legtöbbet tudom majd hozzátenni a csapat sikeréhez.

"Azt szeretném üzenni minden kaposvári szurkolónak, hogy ne várjatok tőlem kevesebbet, mint a 100%-os odaadásomat. Mindent bele fogok adni és együtt győztesek leszünk!"
Alig várjuk már, hogy a pályán is lássuk ezt az elszántságot! Üdv Kaposváron Fran!