A Kaposvár Arénában fogadtuk szombat este a cseh TJ Sokol csapatát egy felkészülési mérkőzés keretei közt. Vincent Lacombe vezetőedző még 3-0 után sem hagyta a lányoknak, hogy visszavegyenek, így egy lehengerlő 4-0-ás győzelemmel örvendeztettük meg szurkolókat (felkészülési mérkőzéshez híven az edzők kezdés előtt 4 lejátszott szettben egyeztek meg, eredménytől függetlenül). Számok terén a két brazil érkező, Roberta Rabelo és Fran Richter emelkedett ki a mezőnyből, mindketten 17 pontig jutottak.
A két csapat vasárnap is játszott egymással, itt viszont már szurkolók nélkül zajlott a találkozó. A fáradtságnak nem sok nyomát mutatták lányaink, inkább a cseh csapaton látszott az előző napi négy szett, így ezúttal a szettek során nagyobb különbséggel, de csak 3-1 arányban győzedelmeskedtünk (25-16, 25-19, 25-21, 21-25). Rabelo és Richter mellett itt már az ukrán Marta Fedyk is szépen termelte a pontokat, egészen pontosan 14-ig jutott a szélső ütő.
Vincent Lacombe a mérkőzéseket követően: Elég vegyes volt a hétvégi teljesítményünk, volt aki gyengébben volt aki jobban játszott, ezeken a hullámvölgyeken még tudunk korrigálni a következő hetekben. Támadásban akadtak jó periódusaink, de összességében ez még nem elég, az ellenfél ránk tudta erőltetni az akaratát, nekünk pedig ilyenkor változtatnunk kell a játékunkon, nem lehetünk túl passzívak. Több felelősséget kell vállalnunk, kezünkbe venni a meccset és bátrabban döntéseket hozni, ha pedig ezt megtesszük, megvan a minőségünk ahhoz, hogy könnyebbé tegyük a mérkőzéseket.
Két hetünk van még a rajtig, ezt az időt még a kondíció fejlesztésére és finomhangolásra használjuk, én pedig elkezdem felkészíteni a csapatot a következő ellenfelekből. Van időnk, de a lényeg, hogy nap mint nap fókuszáltak maradjunk, energiával játszunk, és mindenki végig a meccsben legyen. Néha már készen állunk, néha még nem – ez természetes az idény elején. Fontos, hogy koncentráltan dolgozzunk, és a kellő energiával ugorjunk rá erre a szezonra.
A csapat tehát biztató jeleket mutatott az október 10-i szezonrajt előtt, a kaposvári szurkolók pedig örülehetnek, hiszen a csapat első három mérkőzése hazai pályán a Kaposvár Arénában lesz, érkezik az UTE, a Vasas SC majd a címvédő Vasas Óbuda.
