Az alapszakasz záró fordulóját követően kialakult a végeredmény, és a bajnoki negyeddöntő párosítása a női röplabda NB I-ben. Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttese remek hajrájának köszönhetően az elmúlt évek legjobb eredményét ért el, és a hetedik helyen fejezte be a küzdelmeket. Zarka Péter tanítványai így a második helyezett Vasas Óbuda gárdájával csatázhatnak majd a négy közé jutásért, a párharc az egyik fél második sikeréig tart. A két klub vezetői már meg is állapodtak az időpontokról, eszerint az első találkozót március 24-én, pénteken 19 órától játsszák a fővárosban, a második mérkőzés pedig március 27-én, hétfőn 18 órakor kezdődik a kaposvári városi sportcsarnokban. Ha lesz harmadik meccs, az március 30-án, csütörtökön 19 órakor indul majd a három amerikai és egy görög légióst is foglalkoztató Vasas otthonában.
Az alapszakasz végeredménye
1. Linamar-Békéscsabai RSE 20 győzelem, 60 pont (60:4 játszmaarány)
2. Vasas Óbuda 17, 48 (51:17)
3. Fatum Nyíregyháza 16, 48 (51:17)
4. Jászberényi RK 13, 38 (41:26)
5. MTK Budapest 12, 37 (41:29)
6. UTE 11, 33 (40:33)
7. 1. MCM-Diamant Kaposvár 8, 25 (31:41)
8. Penta Gödöllői RC 7, 23 (29:41)
9. TFSE 3, 10 (14:43)
10. Budaörsi DSE 3, 8 (15:53)
11. Palota RSC 0, 0 (1:60)
A negyeddöntő párosítása:
Linamar-BRSE – Penta Gödöllői RC
Vasas Óbuda – 1. MCM Diamant Kaposvári Egyetem
Fatum Nyíregyháza – UTE
Jászberény – MTK
Az alapszakasz végeredménye
1. Linamar-Békéscsabai RSE 20 győzelem, 60 pont (60:4 játszmaarány)
2. Vasas Óbuda 17, 48 (51:17)
3. Fatum Nyíregyháza 16, 48 (51:17)
4. Jászberényi RK 13, 38 (41:26)
5. MTK Budapest 12, 37 (41:29)
6. UTE 11, 33 (40:33)
7. 1. MCM-Diamant Kaposvár 8, 25 (31:41)
8. Penta Gödöllői RC 7, 23 (29:41)
9. TFSE 3, 10 (14:43)
10. Budaörsi DSE 3, 8 (15:53)
11. Palota RSC 0, 0 (1:60)
A negyeddöntő párosítása:
Linamar-BRSE – Penta Gödöllői RC
Vasas Óbuda – 1. MCM Diamant Kaposvári Egyetem
Fatum Nyíregyháza – UTE
Jászberény – MTK
